Bevezetés

A bűnbeesés előtt Ádám szemtől szemben beszélhetett Alkotójával. Amióta azonban az embert törvényszegése elszakította Istentől, nem részesülhet ebben a nagy kiváltságban. De a megváltás terve utat nyitott, s ezen az úton a föld lakói most is érintkezhetnek a mennyel. Isten a Szentlélek által kapcsolatba lépett az emberrel, és a kinyilatkoztatások útján, amelyeket kiválasztott szolgáinak adott, mennyei fény sugárzik a világra. »Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei« (2Pt 1:21).

   Az emberi történelem első huszonöt évszázadában nem volt írott kinyilatkoztatás. Azok, akik Istentől tanultak, közölték ismereteiket másokkal, és ezek az ismeretek az egymást követő századok során apáról fiúra szálltak. Az első írott kijelentés Mózes korában született. Később az ihletett kinyilatkoztatások ihletett könyvvé formálódtak. Ez a munka tizenhat hosszú évszázadon át tartott - Mózestől, a teremtés és a törvény történészétől Jánosig , az evangélium fennkölt igazságainak feljegyzőjéig.

   A Bibliát, amely bár Istent nevezi meg szerzőjének, emberi kezek írták. Különböző könyveinek sokféle stílusában számos író számtalan jellemvonása tükröződik. A kinyilatkoztatott igazságok sora »Istentől ihletett« (2Tim 3:16), de emberi nyelven szólal meg. A végtelen Isten - Szentlelke által - fényt hintett szolgái értelmébe és szívébe. Álmokat és látomásokat adott, szimbólumokat és képeket mutatott. Azok pedig, akiknek az igazságot kinyilatkoztatta, e gondolatokat emberi szavakba öntötték.

   A Tízparancsolatot Isten maga mondta el, és saját kezével írta le. Ezeket az igéket nem ember, hanem Isten fogalmazta meg. A Biblia emberi nyelven kifejezett, de Istentől származó igazságai az isteni és az emberi egybefonódását tükrözik. Ugyanilyen összefonódásról tanúskodik Krisztus természete is, aki Isten Fia és ember Fia is volt. A Bibliára is érvényes az, ami Krisztusra, hogy »az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk« (Jn 1:14).

   A Biblia könyvei, amelyeket más-más korszakban élő, rangban és foglalkozásban, szellemi és lelki képességekben nagyon különböző emberek írtak, a stílusok széles skáláját tükrözik, mint ahogy sokféle a benne foglalt témakörök jellege is. Különböző írók különböző kifejezési formákat alkalmaztak. Ugyanazt az igazságot sokszor az egyik író megkapóbban tárta fel, mint a másik. Egy-egy témakörben - amelyet számos író több oldalról más-más összefüggésben mutat be - a felszínes, a figyelmetlen, elfogult olvasó talán ellentmondást vagy következetlenséget lát, a gondolkozó, istenfélő, nyitott szemű kutató viszont felfedezi a benne rejtőzködő harmóniát.

   Az igazság a különböző emberek írásai nyomán a maga sokoldalúságával jelenik meg. Az egyik íróban a téma egyik vonása kelt mélyebb benyomást; ő azokat a pontokat ragadja meg, amelyek saját élményeivel, felfogóképességével és értékelésével vannak összhangban. A másik író valami mást emel ki. A Szentlélek irányítása nyomán mindegyik azt tárja fel, ami az ő lelkét a legmélyebben érintette. Az igazságnak más és más oldala mutatkozik meg általuk, egymással tökéletes összhangban. Az így kinyilatkoztatott igazságok tökéletes egészet alkotnak, és az élet minden körülményében és eseményében kielégítik az ember szükségleteit.

   Istennek tetszett, hogy igazságát emberi eszközök útján közölje a világgal, és Szentlelke által képessé és alkalmassá tett embereket erre a munkára. Ő irányította gondolataikat mondani- és írnivalójuk kiválasztásakor. A kincset földi edényekbe rejtette, de az így is mennyei kincs. A bizonyságtételt az emberi nyelv tökéletlen kifejezései tolmácsolják, de az akkor is Isten bizonyságtétele, és Isten engedelmes, hivő gyermeke Isten dicsőséges hatalmát látja meg benne, amely tele van kegyelemmel és igazsággal.

   Igéje által Isten az emberekre bízta azt az ismeretet, amely szükséges az üdvösséghez. A Szentírást Isten akaratának hiteles, tévedhetetlen kinyilatkoztatásaként kell elfogadnunk. A Szentírás a jellem mércéje, a tanításaink zsinórmértéke és tapasztalataink próbaköve. »A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészítette (2Tim 3:16-17).

Az a tény azonban, hogy Isten az Ige által kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, nem teszi szükségtelenné Szentlelkének állandó jelenlétét és eligazítását. Ellenkezőleg! Megváltónk azért ígérte meg a Lelket, hogy szolgáinak feltárja az Igét; hogy a Lélek megvilágítsa és gyakorlativá tegye az Ige tanításait. És mivel Isten Lelke ihlette a Bibliát, a Lélek tanítása soha nem állhat ellentétben az Ige tanításával.

   Isten nem a Biblia helyettesítésére adta - és nem is adhatja - Lelkét: hiszen a Szentírás világosan kijelenti, hogy Isten Igéje minden tanítás és ismeret próbája. János apostol így mondja: »Ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba«. (1Jn 4:77.) Ésaiás pedig kijelenti: » Vissza a tanításhoz és a kinyilatkoztatáshoz! Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala"« (Ésa 8:20).

   A Szentlélek munkájára nagyon rossz fényt vet azoknak a tévelygése, akik azzal az indokkal, hogy a lélek világosságát megkapták, szükségtelennek tartják Isten Igéjének eligazítását. Ezek az emberek saját benyomásaikat követik, amelyeket a lelkükben megszólaló mennyei hangnak tartanak. De az a lélek, amely irányítja őket, nem az Isten Lelke. Az Ige mellőzése és az érzelmek követése csak zavart kelt, félrevezet és romlásba dönt. Csak az ördög szándékait mozdítja elő. Mivel a Szentlélek szolgálata létfontosságú Krisztus egyházában, Sátánnak egyik cselfogása az, hogy a szélsőségesek és fanatikusok tévelygése útján a Lélek munkáját lejáratja, és Isten népével elfelejteti azt az erőforrást, amelyet az `Úr kínál.

   A Lélek az egész evangéliumi korszak során Isten Igéjével összhangban végzi munkáját. A Szentlélek mind az Ó-, mind az Újtestamentum írása idején a szent kánonban foglalt kinyilatkoztatásokon kívül is adott eligazítást. A Biblia elmondja, hogy egyes emberek miként kaptak intést, dorgálást, tanácsot és eligazítást a Szentlélek által olyan dolgokban, amelyek nincsenek feljegyezve a Szentírásban. Említés történik különböző korok prófétáiról, akiknek a kijelentéseiből semmit sem jegyeztek fel. A szentírási kánon lezárulása után a Szentlélek továbbra is tanította, intette és vigasztalta Isten gyermekeit.

   Jézus ezt ígérte tanítványainak: »Ama vigasztaló... a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek«. »Mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra..., és a bekövetkezendőket megjelenti néktek«. (Jn 14:26; 16:13). A Szentírás világosan tanítja, hogy ezek az ígéretek korántsem korlátozódtak az apostolok idejére, hanem minden korban érvényesek voltak Krisztus egyházára. A Megváltó így bátorítja követőit: »Tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig« (Mt 28:20). Pál pedig kijelenti, hogy a Lélek ajándékait és megnyilatkozásait »a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére« kapta a gyülekezet: »míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére«. (Ef 4:12-13).

   Az apostol így imádkozott az efézusi hivőkért: »A mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége..., és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk«. (Ef 1:17 19). Az isteni Lélek szolgálata - az értelem megvilágosítása és a Szentírás mélységes dolgainak megértése - volt az az áldás, amelyet Pál itt az efézusi gyülekezetnek kért.

   A Szentlélek csodálatos pünkösdnapi megnyilatkozása után Péter arra buzdította az embereket, hogy térjenek meg, és keresztelkedjenek meg Krisztus nevében bűneik bocsánatfára. Majd pedig ezt mondta: » Veszitek a Szentlélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk«. (Acs 2:38-39).

   Az Úr Jóel próféta által megígérte, hogy Isten nagy napjának eljötte előtt a Szentlélek különlegesen fog megnyilatkozni (Jóel 2:28). Ez a prófécia részben már teljesedett a Lélek pünkösdnapi kiáradásakor, de a teljes megvalósulás, az isteni kegyelem kiteljesedése, az evangéliumhirdetés végső eseményeit fogja kísérni.

   A jó és a rossz közötti nagy küzdelem hevessége egészen az idők végéig fokozódik. Sátán minden korban kinyilvánította, hogy haragszik Krisztus egyházára. Isten pedig kegyelmével és Lelkének hatalmával megerősítette népét, hogy meg tudjon állni az ördög hatalmával szemben. Krisztus apostolai a lélek különleges világosságát kapták, amikor hirdetniük kellett az evangéliumot a világnak, és le kellett írniuk a későbbi korok számára. Az egyház végső szabadulásának közeledtekor azonban Sátán még nagyobb erővel dolgozik. Leszáll, és »nagy haraggal teljes, úgy, mint aki tudja, hogy kevés ideje van« (Jel 12:12). »A hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival« (2Thessz 2:9). fog dolgozni. Ez a lángelme, aki egykor Isten angyalai között a leghatalmasabb volt, hatezer éven át, teljes erejével csalt és pusztított. Sátán e küzdelmes korszakok alatt szerzett minden ügyességét, ravaszságát és tökélyre vitt kegyetlenségét latba veti Isten népe ellen a végső harcban. E vészterhes időkben Krisztus követőinek figyelmeztetniük kell a világot az Úr második adventjére; és egy olyan népet kell felkészítenünk, amely meg tud állni »szeplő nélkül és hiba nélkül« (2Pt 3:14) Krisztus előtt, amikor eljön. Ebben az időben legalább annyira szükség lesz Isten kegyelmének és hatalmának különleges megnyilatkozására, mint amennyire szükség volt az apostoli korban.

   A jó és a rossz között régóta folyó küzdelem jelenetei feltárultak a Szentlélek világosságának fényénél e lapok írója előtt. Időről időre bepillanthattam abba a nagy küzdelembe, amely Krisztus - az élet Fejedelme, megváltásunk szerzője -, valamint Sátán - a gonoszság fejedelme, a bűn szerzője -, Isten szent törvényének első áthágója - között folyt a különböző korszakokban. Sátán Krisztus elleni gyűlölete Krisztus követőivel szemben is megmutatkozott. A letűnt korok egész történelmén nyomon követhető az isteni törvény elveivel szembeni gyűlölet, ugyanaz a csaló fortély, amely által a tévelygés igazságnak tűnik, Isten törvénye helyébe emberi törvények lépnek, és a Teremtő helyett az ember a teremtményt imádja. Sátán minden korban igyekezett Isten jellemét hamis színben feltüntetni, és az emberekben hamis fogalmakat kelteni róla, hogy ne szeressék a Teremtőt, hanem gyűlöljék, és féljenek tőle; hogy törvényét félretegyék, és azt gondolják, hogy mentesek követelményeitől. Sátánnak ez a törekvése, és az, hogy üldözze azokat, akik csalásának ellent mertek állni, a pátriárkák, a próféták és az apostolok, a mártírok és a reformátorok történelmében egyaránt nyomon követhető.

   A végső nagy küzdelemben Sátán ugyanazt a taktikát követi, ugyanazt a lelkületet tanúsítja és ugyanazért a célért dolgozik, mint minden előbbi korban. Ugyanaz ismétlődik majd meg, azzal a különbséggel, hogy a jövő küzdelmét olyan felfokozott tempó fogja jellemezni, amilyennek a világ soha nem volt tanúja. Sátán csalásai szövevényesebbek, támadásai eltökéltebbek lesznek. Ha lehetséges volna, tévútra vinné még a választottakat is (Mk 13:22).

   Amikor Isten Lelke feltárta előttem Igéjének nagyszerű igazságait, valamint a múlt és a jövő jeleneteit, azt a parancsot kaptam, hogy mondjam el másoknak is, amit kinyilatkoztatott, és tárjam fel a letűnt korokban folyó nagy küzdelmet; főként úgy mutassam be, hogy megvilágítsa a jövő gyorsan közeledő harcát. E célból igyekeztem kiválogatni és csoportosítani az egyháztörténelem eseményeit, hogy nyomon követhessük azoknak a próbatételt jelentő igazságoknak a kibontakozását, amelyeket a világ a különböző korokban kapott, amelyek fellobbantották Sátán haragját és a világhoz ragaszkodó egyház gyűlöletét. Ezeket az igazságokat megőrizte azoknak a bizonyságtevése, akik »életüket nem kímélték mindhalálig«.

   E feljegyzésekben megpillanthatjuk a reánk váró küzdelem előrevetített árnyékát. Isten Igéjének fényénél és Lelkének világosságánál olvasva őket, lelepleződnek előttünk, a Sátán csalásai, és azok a veszélyek, amelyek elől ki kell térniük azoknak, akik az eljövendő Úr előtt »feddhetetlenül« akarnak megállni.

   Az a nagyszerű eseménysor, amely a múlt reformációjának útját jelezte, és a protestáns világ által jól ismert és egyetemesen elfogadott történelem, olyan tényeket tartalmaz, amelyeket senki sem tagadhat le. Ezt a történelmet a könyv kereteihez mérten röviden, szükségszerű tömörséggel vázoltam, és a tényeket annyira összesűrítettem, amennyire az érthetőség megengedi. Egy-egy történetíró szavait idéztem olyan esetekben, amikor az idézet röviden és érthetően megvilágítja a témát, vagy jól összegezi a részleteket. Olykor nem hivatkoztam név szerint az íróra, mert nem tekintélye miatt idéztem szavait, hanem mert megállapítása találó és megragadó képet nyújt a témához. Azok tapasztalatainak és nézeteinek az ismertetéséhez, akik korunkban viszik előre a reformáció munkáját, ugyancsak igénybe veszem nyomtatásban megjelent műveiket.

   Ennek a könyvnek nem annyira az a célja, hogy a korábbi idők küzdelmeiről új igazságokat mondjon el, hanem inkább az, hogy a bekövetkezendő eseményeket érintő tényeket és elveket kihangsúlyozza. De ha a múltat a világosság és a sötétség erői közti küzdelem részeként vizsgáljuk, akkor a róla szóló feljegyzések új jelentőséget kapnak; általuk fény szóródik a jövőre, és megvilágítja azok ösvényét, akiknek a letűnt korok reformátoraihoz hasonlóan - még földi javaik veszélyeztetésével is - tanuságot kell tenniük »Isten igéjé«-ről, és »a Jézus Krisztus bizonyságtételé «-ről.

   Feltárni az igazság és tévelygés közötti nagy küzdelem jeleneteit; leleplezni Sátán ármánykodását, és megmutatni, hogyan lehet neki eredményesen ellenállni; bemutatni a bűn problémájának megnyugtató megoldását, megvilágítva a bűn eredetét és végső elrendezését, hogy egyértelműen kitűnjék: Isten mindig igazságosan és jóakarattal bánik teremtményeivel; bemutatni törvényének szent és változatlan voltát - ez e könyv célja. Hogy befolyására lelkek szabaduljanak meg a sötétség hatalmából, és részesüljenek »a szentek örökségében... a világosságban«, annak dicsőségére, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk - ez a szerző buzgó imája.

   E. G. W.

Tartalomjegyzék