32. Sátán csapdáiA Krisztus és Sátán közötti
nagy küzdelem, amely majdnem hatezer éve tart, nemsokára lezárul. Az
ördög megkettőzi erőfeszítéseit, hogy a lelkeket csapdájában
tartva, meghiúsítsa azt a munkát, amit Krisztus az emberért végez.
Hogy az ember a bűn sötét fogságában maradjon, míg a Megváltó
közbenjárása véget ér, és megszűnik a bűnért való áldozat
- ez Sátán célja, ezt igyekszik elérni.
Amikor nem történik semmi különös az ördög hatalmának
megfékezésére, amikor az egyház és a világ közömbös, Sátán
nem nyugtalankodik, mert nem fenyegeti az a veszély, hogy elveszti
foglyait. De amikor az emberek az örök érvényű dolgokra
figyelve felteszik a kérdést: »Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?«
- Sátán résen van, hogy összemérje erejét Krisztus erejével, és
a Szentlélek befolyását keresztezze.
A Szentírásban olvasunk arról, hogy egy alkalommal, amikor
Isten angyalai megjelentek az Úr előtt, Sátán is eljött velük
(Jób 1:6); nem azért, hogy hódoljon az örökkévaló Király előtt,
hanem azért, hogy az igazak elleni gonosz szándékait sikerre vigye.
Ilyen céllal vesz részt az istentiszteleteken is. Láthatatlanul bár,
de nagy szorgalommal igyekszik a hívek gondolatait irányítani. Mint
ügyes hadvezér, előre lefekteti terveit. Amikor látja, hogy
Isten szolgája kutatja a Szentírást, megfigyeli, miről akar igét
hirdetni. Majd minden ravaszságát és agyafúrtságát felhasználva
úgy igyekszik irányítani a körülményeket, hogy a tanítást éppen
azok ne hallják, akiket tévedésükről meg kellene győzni.
Azt, akinek a legnagyobb szüksége volna az intésre, meghívatja
valamilyen rendezvényre, vagy egyéb dologgal tartja vissza annak a
beszédnek a meghallgatásától, amely az élet illata lenne számára. Sátán azt is látja, hogy
az Úr szolgái fájlalják a lelki sötétséget, ami ráborul az
emberekre. Hallja, amikor buzgó imában Istentől erőt és képességet
kérnek a közömbösség, a nemtörődömség, a tunyaság varázsának
megtöréséhez. Ekkor Sátán megújult buzgósággal űzi
mesterkedését. Az embereket falánksággal kísérti, vagy egyéb vágyak
kielégítésére ösztönzi, és ezzel megbénítja fogékonyságukat,
olyannyira, hogy éppen azokat a dolgokat nem hallják meg, amelyeknek
megismerésére oly nagy szükségük volna.
Sátán jól tudja, hogy azok, akiket rá tud venni az imádkozás
és az igekutatás elhanyagolására, képtelenek támadásait kivédeni.
Ezért minden lehetőt kitalál figyelmük lekötésére. Mindig
voltak olyan vallásoskodó emberek, akik a megismert igazság követése
helyett azok jellemhibáit vagy hitbeli tévedéseit keresték, akikkel
nem értettek egyet. Az ilyen ember Sátán jobb keze. Nem kevés
azoknak a száma, akik vádakat emelnek testvéreik ellen, és miközben
Isten dolgozik, és szolgái őszinte hódolattal járulnak elé, e
vádaskodók sem maradnak tétlenül. Hamis színben tüntetik fel
azoknak a szavait és cselekedeteit, akik szeretik és követik az igazságot.
Azt a látszatot keltik, hogy Krisztus legbuzgóbb, leglelkesebb, legönmegtagadóbb
szolgái becsapottak vagy csalók. Hamis képet festenek az igaz és
nemes cselekedetek indítékáról; vádaskodnak és gyanút ébresztenek
a tapasztalatlanok lelkében. Minden elképzelhető módon
igyekeznek tisztátalannak és álnoknak beállítani azt, ami tiszta és
igaz.
De senkinek sem kell tévedésben lennie felőlük. Könnyen
felismerhető, kinek a gyermekei, kinek a példáját követik, és
kinek a munkáját végzik. »Gyümölcseikről ismeritek meg őket«
(Mt 7:16). Eljárásuk Sátánéhoz hasonlít, a bőszült rágalmazóhoz,
»atyánkfiainak vádolójá«-hoz (Jel 12:10).
A nagy csalónak sok munkása van. Ezek készek bármiféle tévelygéssel
tőrbe csalni a lelkeket. Tarsolyukban az áldozatként kiszemeltek
ízléséhez és képességeihez szabott tévelygések vannak. Sátán kétszínű,
megtéretlen embereket próbál behozni az egyházba, akik kételyt és
hitetlenséget hintenek, és gátolják azokat, akik szeretnék Isten művét
és vele együtt önmagukat is magasabb szinten látni. Sokan, akik
tulajdonképpen nem hisznek Istenben és Igéjében, de mivel elfogadják
az igazság egyes elveit, kereszténynek tűnnek, és tévelygéseiket
szentírási tanításként hintik el.
Az az állásfoglalás, hogy lényegtelen, mit hisz az ember, Sátán
egyik legjobban bevált csalása. Sátán tudja, hogy az igazság
megszenteli azt az embert, aki szeretettel elfogadja az igazságot; ezért
folyvást hamis elméletekkel, mesékkel, más evangéliummal igyekszik
felcserélni az igazságot. Isten szolgái kezdettől fogva
harcoltak a hamis tanítók ellen, nem csupán azért, mert ezek a tanítók
gonosz emberek, hanem mert olyan hazugságokat terjesztenek, amelyek végzetesen
hatnak a lélekre. Illés, Jeremiás, Pál határozottan és bátran szállt
szembe azokkal, akik elfordították az embereket Isten szavától. Az a
liberalizmus, amely a helyes hitbeli meggyőződést lényegtelennek
tartja, nem talált pártfogásra az igazság e szent védelmezőinél.
A Szentírás bizonytalan, különös értelmezését és a
keresztény világ sok, egymásnak ellentmondó vallásos elméletét
nagy ellenségünk termelte ki, hogy megzavarja az embereket, és homályba
borítsa előttük az igazságot. A keresztény egyházak közötti
egyenetlenség és megoszlás jórészt annak tulajdonítható, hogy
kiforgatják a Szentírást valamilyen kedvelt elmélet alátámasztására.
Ahelyett, hogy figyelmesen és alázatos szívvel tanulmányoznák Isten
Szavát, hogy megismerjék akaratát, sokan csak azért kutatják, hogy
felfedezzenek valami szokatlan és újszerűt.
Téves tanítások vagy Krisztustól idegen szokások fenntartásához
egyesek összefüggésükből kiragadott igehelyeket hangoztatnak;
talán csak egyetlen versnek a felét idézve próbálják igazolni nézetüket,
pedig a kihagyott rész pontosan az ellenkező értelmezést bizonyítaná.
A kígyó ravaszságával összefüggésükből kiragadott, érzéki
vágyaik szerint alkalmazott kijelentések mögé bújnak. Sokan tehát
készakarva kiforgatják Isten szavát. Mások pedig - élénk fantáziájú
emberek - a Szentírás képeit és szimbólumait tetszésük szerint
magyarázzák, és a Biblia tanításaiként adják elő saját
szeszélyes ötleteiket, nem sokat adva arra, hogy a Szentírás önmagát
magyarázza. Ha az ember imádkozó, alázatos
és tanítható lelkület nélkül kezdi kutatni a Szentírást, a
legvilágosabb és legegyszerűbb szakaszok valódi értelmét éppúgy
kiforgatja, mint a legnehezebbekét. A római egyház vezető személyiségei
kiválogatják és a saját érdekeiknek megfelelően magyarázzák
a céljukat leginkább szolgáló szentírási részeket, majd a nép elé
tárják őket, de megvonják tőlük azt a kiváltságot, hogy
személyes igekutatással értsék meg szent igazságait. Az egész
Bibliát kell a nép kezébe adni, úgy, ahogy van.
A Bibliának az a rendeltetése, hogy eligazítsa azokat, akik
meg akarják ismerni Alkotójuk akaratát. Isten adta az embernek a
biztos prófétai beszédet. Dánielt és Jánost angyalok keresték
fel, sőt Krisztus is eljött, hogy közölje a nemsokára bekövetkező
eseményeket. Azok a fontos dolgok, amelyek üdvösségünket érintik,
nem titkosak. Isten nem úgy jelentette ki őket, hogy elbizonytalanítsák
vagy megtévesszék az igazság őszinte kutatóját. Habakuk által
ezt mondta az Úr: »Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen
olvasható legyen!« (Hab 2:2). Azok, akik imádkozó szívvel kutatják
Isten szavát, könnyen megértik. Minden igaz, őszinte lélek előtt
kitárulkozik az igazság világossága. »Világosság támad fel az
igazra« (Zsolt 97:11). Egy egyház sem jut előre a szentség útján,
ha tagjai nem kutatják buzgón, elrejtett kincsként az igazságot.
A napjainkban népszerű »liberalizmus« vakká teszi az
embereket ellenségük cselfogásaival szemben. Eközben Sátán következetesen
dolgozik, hogy célját elérje. Amikor sikerül a Bibliát emberi elméletekkel
kiszorítani, Isten törvénye háttérbe kerül, és az egyházak a
szabadság igényével a bűn fogságában vesztegelnek.
Sok ember számára lett a tudományos kutatás átok. Isten
engedi, hogy a tudományos felfedezések nyomán a világosság özöne
áradjon a világra. De még a legnagyobb elmék is, ha kutatásukban
nem Isten Szava az útmutatójuk, zavarba esnek, amikor megkísérlik
kikutatni a tudomány és kinyilatkoztatás összefüggéseit.
Az ember csak részlegesen és tökéletlenül ismeri mind az
anyag, mind a lélek világát, ezért sokan képtelenek összhangba
hozni tudományos nézeteiket a Szentírás kijelentéseivel. Sokan
tudományos tényként fogadnak el puszta elméleteket és spekulációkat,
és azt gondolják, hogy Isten szavát »a hamis nevű ismeret«-tel
kell megmérni (lTim 6:20). A Teremtő és alkotásai meghaladják
felfogóképességüket. És mivel nem tudják megmagyarázni őket
a természet törvényeivel, a bibliai történelmet megbízhatatlannak
tartják. Azok, akik kétségbe vonják az Ó- és Újtestamentum történelmi
megbízhatóságát, nagyon sokszor még egy lépést tesznek: kételkednek
Isten létezésében, és a természetnek végtelen hatalmat tulajdonítanak.
S mivel elengedik horgonyukat, a hitetlenség szikláján egymaguk küzdenek
a szél és a hullámok ellen.
Így tévednek el sokan a hittől, és az ördög bűvkörébe
kerülnek. Az ember megpróbál bölcsebb lenni, mint Teremtője. Az
emberi filozófia megkísérel kikutatni és megmagyarázni olyan
titkokat, amelyeket Isten soha nem fog kinyilatkoztatni, még az örökkévalóságban
sem. Ha az emberek azt kutatnák és megértenék, amit Isten közölt
önmagáról és szándékairól, olyan képet kapnának Jahve dicsőségéről,
fenségéről és hatalmáról, hogy felismernék a maguk kicsiségét,
és meg volnának elégedve azzal, amit Isten kinyilatkoztatott
gyermekeinek.
Sátán mesterfogása az, hogy az embert annak a kutatásával és
találgatásával foglalkoztatja, amit Isten nem közölt, és amit nem
akar velünk megismertetni. Így vesztette el helyét Lucifer is a
mennyben. Elégedetlen volt, mert Isten nem közölte vele szándékának
minden titkát; és Sátán teljesen figyelmen kívül hagyta azt, amit
a reá bízott magas tisztséggel járó munkáról Isten neki
kinyilatkoztatott. Ugyanezt az elégedetlenséget keltve az őt körülvevő
angyalokban, bukásukat okozta. Most pedig az embereket igyekszik
ugyanezzel a szellemmel átitatni. Őket is rá akarja venni, hogy
mellőzzék Isten félreérthetetlen parancsait.
Akik nem akarják elfogadni a Biblia világos, szilárd igazságait,
azok állandóan tetszetős mesék után kutatnak, hogy megnyugtassák
lelkiismeretüket. Minél kevésbé lelkiek a tanítások, minél kevésbé
szólítanak önmegtagadásra és alázatosságra, annál szívesebben
fogadják őket. Ezek az emberek aprópénzre váltják fel értelmi
képességeiket, hogy érzéki vágyaikat szolgálják. Mivel túl bölcsnek tartják magukat
ahhoz, hogy a Szentírást töredelmes lélekkel, mennyei vezetésért könyörögve,
buzgó imádsággal kutassák, nincs pajzsuk a csalás ellen. Sátán szívesen
kielégíti az emberi szív vágyait, és az igazságot leplezve, ráerőszakolja
csalásait az emberre. A pápaság is így jutott hatalomra az emberi lélek
felett. Azok a protestánsok, akik elvetik az igazságot, mert az
kereszttel jár, ugyanazon az úton járnak. Azok az emberek, akik kényelemből
és előrelátásból azért hanyagolják el Isten szavát, hogy ne
kerüljenek szembe a világgal, kárhozatos eretnekséget fognak vallásos
igazságként elfogadni. Akik pedig szántszándékkal megtagadják az
igazságot, a tévedés minden elképzelhető formáját elfogadják.
Aki borzadva tekint az egyik csalásra, talán könnyűszerrel
elfogadja a másikat. Pál apostol azokról, aki »nem fogadták be az
igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre«, kijelenti: »Azért
bocsátja reájuk Isten a tévelygés lelkét, hogy higgyenek a hazugságnak;
hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem
gyönyörködtek az igazságtalanságban« (2Thessz 2:10-12). Ezek az
intések arra köteleznek, hogy vigyázzunk, mert nem mindegy, milyen
tanításokat fogadunk el.
A nagy csaló legsikeresebb eszközei között vannak a
spiritizmus megtévesztő tanításai és hazug csodái. Sátán a
világosság angyalának álcázva magát ott teríti ki hálóit, ahol
a legkevésbé gyanítják. Ha az emberek buzgó imával kutatva
igyekeznének megérteni Isten Könyvét, nem maradnának sötétségben,
és nem fogadnának el hamis tanításokat. De amikor megtagadják az
igazságot, csalás áldozatai lesznek.
Egy másik veszélyes tévedés az a tanítás, amely tagadja
Krisztus istenségét, és azt állítja, hogy Krisztus nem létezett e
világra jövetele előtt. Ezt az elméletet sok olyan ember szívesen
fogadja, aki állítása szerint hisz a Bibliában. Pedig ez az elmélet
éppen az ellenkezőjét állítja annak, amit Megváltónk nagyon
világosan kijelentett az Atyával való kapcsolatáról, a maga isteni
jelleméről és korábbi létéről. E téves elméletet csak a
szentírás indokolatlan kiforgatásával lehet elfogadni. Ez nemcsak
elsekélyesíti az ember fogalmait a megváltás munkájáról, de aláássa
a Bibliába mint Isten kinyilatkoztatásába vetett hitét is. Ez egyrészt
nagyon veszélyes dolog, másrészt nehezen kivédhető.
Ha az emberek tagadják az ihletett Írás bizonyságtételét Krisztus
istenségéről, nincs értelme erről vitatkozni velük, mert
nincs érv, bármilyen perdöntő is, amely meg tudná győzni
őket. »Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének
dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivel lelkiképpen
ítéltetnek meg« (lKor 2:14). E tévelygés egy hiuének sem lehet
igazi fogalma Krisztus jelleméről és missziójáról, sem isten
csodálatos tervéről, amelyet az ember megváltására készített.
Még egy másik szövevényes tévedés az a gyorsan terjedő
hiedelem, hogy Sátán nem létezik mint személyes lény; hogy nevét a
Szentírás csupán az ember bűnös gondolatainak és vágyainak érzékeltetésére
használja.
A nagy egyházak szószékeiről hangosan hirdetik, hogy
minden ember, amikor meghal, találkozik Krisztussal, és tulajdonképpen
ez a második advent. Ez a tanítás eltereli az emberek figyelmét az
ég felhőiben személyesen megjelenő Krisztusról. Sátán évek
óta ezt hangoztatja: »Imé... a belső szobákban« van (Mt
24:23-26); és sok lélek veszett el azért, mert elhitte ezt a csalást.
A világ bölcsessége szerint imára sincs szükség. Tudós
emberek állítják, hogy az ember nem kaphat imájára választ: hogy
az imát nem igazolják a természeti törvények; csoda volna teljesedése,
és csodák nem léteznek. A világegyetemet - mondják - változatlan törvények
igazgatják, és Isten maga sem tesz semmit e törvényekkel ellentétben.
Tehát Istent - szerintük - kötik saját törvényei; mintha az isteni
törvények működése kizárhatná az isteni szabadságot. Ez a
tanítás ellentétben áll a Szentírás bizonyságtételével. Vajon
Krisztus és apostolai nem műveltek csodákat? Ugyanaz a könyörületes
Megváltó ma is él, és ma is éppúgy kész meghallgatni a hitből
fakadó imát, mint amikor az emberek között élt. A természetes együttműködik
a természetfelettivel. Isten tervét képezi az is, hogy a hittel
elmondott imánkra válaszként megadja azt, amit kérés nélkül nem
árasztott volna reánk.
Számtalan téves tanítás és furcsa elgondolás létezik a
keresztény egyházakban. Nem lehet felmérni, hogy milyen veszélyes következményekkel
jár az Isten Szava által lerögzített egyetlen határkő elmozdítása
is. Az erre merészkedők közül kevesen állnak meg egyetlen igazság
megtagadásánál. A többség az igazság egyik alapelvét a másik után
teszi félre, mígnem ízig-vérig hitetlen lesz.
A népszerű teológia tévedései sok olyan embert kergettek
kételkedésbe, aki különben a Szentírás híve lehetett volna. De képtelen
volt elfogadni azokat a tantételeket, amelyek durván sértették igazságérzetét,
az irgalomról és a jóságról alkotott fogalmait. Mivel ezeket a tantételeket
egyesek a Biblia tanításaként tüntetik fel, sokan nem hajlandók
elfogadni a Szentírást Isten szavaként.
Sátán pontosan ezt akarja elérni. Semmit sem óhajt jobban,
mint azt, hogy lerombolja az emberek Istenbe és szavába vetett bizalmát.
Sátán áll a kételkedők nagy seregének élén, és mindent
megtesz, ami hatalmában áll, hogy embereket a maga oldalára állítson.
A kételkedés divatossá válik. Isten rosszallja és elítéli a bűnt,
ezért Isten iránt és szava iránt sokan bizalmatlanok. Akik nem
akarnak engedelmeskedni az Ige kívánalmainak, azok igyekeznek
lerombolni tekintélyét. Csupán azért olvassák a Bibliát, vagy
hallgatják a prédikációt, hogy hibát találjanak benne. Nem kevés
azoknak a száma, akik azért válnak hitetlenekké, hogy igazolják
magukat, vagy kibújjanak a kötelességük teljesítése alól. Mások
büszkeségből és nemtörődömségből fogadnak el
szkeptikus elveket. Mivel túlságosan szeretik a kényelmet ahhoz, hogy
valami dicséretre méltó - de erőfeszítést és önmegtagadást
igénylő - dologgal kitűnjenek, a Biblia bírálásával
akarnak a rendkívül bölcs ember hírében állni. A mennyei bölcsesség
által meg nem világított, véges elme sok mindent képtelen felfogni,
és ezért talál okot a kritizálásra. Sokan mintha erénynek éreznék,
hogy a hitetlenség, kétkedés és a vallástalanság oldalán állnak.
De a becsületesség látszata olyan embert takar, akit az önteltség
és a gőg sarkall. Sokan örülnek, ha olyan dolgot találnak a
Szentírásban, amivel másokat zavarba hozhatnak. Egyesek először
csupán a vita kedvéért bírálnak és érvelnek a rossz mellett. Nem
veszik észre, hogy ezzel a madarász hálójába kerülnek. Miután
pedig nyilvánosan hitetlenséget vallottak, úgy érzik, ki kell
tartani állásfoglalásuk mellett. Ezért az istentelenekhez
csatlakoznak, és bezárják maguk előtt az Éden kapuját.
Isten elégséges bizonyítékot adott Igéjében a maga isteni
jelleméről. Azok
a nagy igazságok, amelyek megváltásunkat érintik, az Igében világosan
feltárulnak. Isten megígérte a Szentlélek segítségét mindazoknak,
akik őszintén vágynak rá. Az Ő segítségével mindenki megértheti
ezeket az igazságokat. Isten erős fundamentumot adott az embernek,
amelyre hite támaszkodhat.
A véges emberi elme azonban nem képes arra, hogy teljesen
felfogja a végtelen Isten terveit és szándékait. Istent nem lehet
kikutatni. Nem szabad megpróbálnunk fellebbenteni azt a függönyt,
amely mögött Isten fensége rejtőzik. Ez vakmerőség lenne.
Az apostol így kiált: »Mely igen kikutathatatlanok az Ő ítéletei,
és kinyomozhatatlanok az ő útjai!« (Róm 11:33). Abból, amit
fel tudunk fogni hozzánk való viszonyából és a szándékaiból, határtalan
szeretettel és irgalommal párosuló végtelen hatalmat látunk.
Mennyei Atyánk mindent bölcsen és igazságosan irányít. Mi pedig ne
legyünk elégedetlenek és bizalmatlanok, hanem tisztelettel és hódolattal
hajtsuk meg fejünket! Terveiből Isten csak annyit nyilatkoztat ki,
amennyinek ismerete a javunkat szolgálja. Azon túl pedig bízzunk
abban a kézben, amely mindenható, és abban a szívben, amely tele van
szeretettel!
Isten elegendő bizonyítékot adott ahhoz, hogy hinni
tudjunk, de soha nem fogja a hitetlenség minden okát megszüntetni.
Aki okot keres a kételkedésre, fog találni. Akik pedig addig nem
hajlandók Istenben hinni és szavának engedelmeskedni, amíg minden
akadály és a kétely minden lehetősége el nem tűnik, azok
soha nem fogják megismerni a világosságot.
Az Istennel szembeni bizalmatlanság, ami ellenségeskedés
Istennel, a meg nem újult szív természetes hajtása. A hitet a Szentlélek
ébreszti; és a hit csak akkor nő, ha ápoljuk. Senki sem válhat
erős hitűvé céltudatos erőfeszítés nélkül. A
hitetlenség erősödik, ha tápláljuk. Ha az ember szívesebben
foglalkozik a kételyeivel és a kifogásaival, mint azokkal a bizonyítékokkal,
amelyeket Isten adott hite erősítésére, akkor azt fogja
tapasztalni, hogy kételyei egyre erősödnek.
Akik kétségbe vonják Isten ígéreteit, és megkérdőjelezik
kegyelmének biztosítékait, meggyalázzák őt. Ahelyett, hogy
befolyásuk másokat Krisztushoz vonzana, inkább eltaszítja őket
tőle. Ezek az emberek terméketlen fák. Szétterjesztik sötét ágaikat,
és eltakarják a napfényt más növényektől. A növények
elhervadnak és elpusztulnak a dermesztő árnyékban. E meddő
fák olyan termést hoznak, amely az idők végéig tanúskodik
ellenük. A kételkedés magvait vetik, amelyek kifogyhatatlanul
teremnek.
Akik igazán meg akarnak szabadulni kételyeiktől, csak egy
úton járhatnak. A meg nem értett dolgok megkérdőjelezése és
kicsinyes kifogásolása helyett figyeljenek a már reájuk sugárzó fényre,
és nagyobb világosságot fognak kapni. Teljesítsék minden felismert
kötelességüket, és azokat a feladatokat is meg fogják érteni és
el tudják végezni, amelyeket ma még nem látnak tisztán.
Sátán tud szolgálni az igazsághoz megtévesztően hasonlító
hamisítvánnyal, becsapva azokat, akik engedik magukat becsapni, akik
szeretnék elkerülni az igazság kívánta önmegtagadást és áldozatot.
De Sátán egyetlen olyan embert sem tud hatalmában tartani, aki őszintén
vágyik megismerni az igazságot - bármibe kerül is. Krisztus az igazság;
és a »Világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít
minden embert« (Jn 1:9). Isten elküldte az igazság Lelkét, hogy
elvezesse az embert minden igazságra. Isten Fiának tekintélye ad súlyt
e szavaknak: »Keressetek és találtok!«. »Ha valaki cselekedni
akarja az Ó akaratát, megismerheti e tudományról« (Mt 7:7; Jn
7:17).
Krisztus követői vajmi keveset tudnak azokról a cselszövésekről,
amelyeket Sátán és seregei forralnak ellenük. De a mennyben lakozó
meghiúsítja ezeket az ármánykodásokat, és megvalósítja dicső
terveit. Az Úr megengedi, hogy népe a kísértések pergőtüzébe
kerüljön. Nem mintha örömet találna fájdalmukban és szenvedésükben,
hanem mert ennek fontos szerepe van végső győzelmük kivívásában.
Nem egyeztethető össze szentségével az, ha távol tartja népétől
a kísértéseket. A próbának éppen az a célja, hogy ellenállóvá
tegye az embert a gonosz minden csábításával szemben.
Sem gonosz emberek, sem ördögök nem gátolhatják meg Isten
munkáját, és nem zárhatják el Őt népétől, ha gyermekei
szelíd, töredelmes szívvel megvallva és elhagyva bűneiket,
hittel igénylik ígéreteit. Minden kísértésnek, minden kedvezőtlen
befolyásnak - akár nyílt, akár titkos - ellen lehet állni, de »nem
erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! Azt mondja a
seregeknek Ura« (Zak 4:6).
»Az Úr szemei az igazakon vannak, és az Ő fülei azoknak
könyörgésein... És kicsoda az, aki bántalmaz titeket, ha a jónak követői
lesztek?« (1Pt 3:12-13). Amikor Bálám, a gazdag jutalom reményében
meg akarta igézni Izraelt, és az Úrnak bemutatott áldozat kíséretében
átkot próbált mondani Isten népére, Isten Lelke ajkára
fagyasztotta az átkot. Bálám kénytelen volt így kiáltani: »Mit átkozzam
azt, akit Isten nem átkoz, és mit szidalmazzam azt, akit az Úr nem
szidalmaz?«; »Haljon meg az én lelkem az igazak halálával, és
legyen az én utolsó napom, mint az övé!«. És újbóli áldozat
bemutatása után a gonosz próféta ezt mondta: »Imé parancsolatot
vettem, hogy áldjalak; ha Ő áld, én azt meg nem fordíthatom.
Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot
Izraelben. Az Úr, az Ő Istene van ővele; és királynak szóló
rivalgás hangzik őbenne. « »Nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás
Izraelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izraelnek: mit mívelt
Isten?« De harmadszor is oltárok épültek és Bálám ismét megkísérelt
átkot hozni Izraelre. De a vonakodó próféta által Isten Lelke
meghirdette választottainak jólétét, és megdorgálta ellenségeik
oktalanságát és rosszindulatát: »Aki áld téged, áldott lészen,
és aki átkoz téged, átkozott lészen« (4Móz 23:8.10.20-21.23;
24:9).
Ebben az időben Izrael népe hűséges volt Istenhez.
Ameddig engedelmeskedtek törvényének, nem volt hatalom sem a földön,
sem a pokolban, amely erőt vehetett volna rajtuk. De az átkot,
amelyet Bálám nem mondhatott ki Isten népe ellen, végül sikerült rájuk
hozni bűnre csábításukkal. Amikor áthágták a parancsolatokat,
elszakadtak Istentől, és ki lettek szolgáltatva a pusztító
hatalomnak.
Sátán jól tudja, hogy a sötétség seregei a leggyengébb
embert sem képesek legyőzni, ha az Krisztusban marad. Ha Sátán
nyíltan megmutatja magát, ellenállásba ütközik, és alulmarad. Ezért
igyekszik a kereszt katonáit kimozdítani szilárd erődjükből,
ő pedig lesben áll seregével, hogy elpusztítsa azokat, akik területére
merészkednek. Csak
akkor vagyunk biztonságban, ha alázatosan bízunk Istenben, és
engedelmeskedünk minden parancsolatának.
Egy napig, de még egy óráig sincs senki biztonságban imádkozás
nélkül. Különösen azért kérjünk bölcsességet az Úrtól, hogy
megértsük Igéjét. Az Ige rávilágít a kísértő mesterkedéseire,
és arra, hogy miként lehet legyőzni. Sátán ügyesen tudja idézni
a Szentírást. Saját magyarázatát fűzi az igeszakaszokhoz, azt
remélve, hogy az embert el tudja buktatni. Kutassuk a Bibliát alázatos
szívvel, és soha se felejtsük el, hogy Istenre kell támaszkodnunk!
Vigyázzunk állandóan, hogy Sátán tőrbe ne csaljon; és imádkozzuk
hittel, szüntelen: »Ne vígy minket kísértésbe!« Tartalomjegyzék
|